Hangtechnikai, zenei érdekességek, tesztek, beszámolók

shorter audio blog

shorter audio blog

40 éve jelent meg a Karthago első albuma

2021. augusztus 01. - shortlong

Munkáim során összehozott a sors – a hétköznapi – “Csillagszemű” Kiss Zoltánnal, a Karthago basszusgitárosával, akit a számmisztikusok “Zéro” néven ismernek. Sokat beszélgettünk munkáinkról, életről és persze a Zenekarról. Érdekes volt hallani, hogy pl. azon történetek, amelyeket nagyon csinos és rámenős Karthago-rajongó osztálytársnőink meséltek a gimiben, mind-mind igazak – ezúton is bocsánatot kérek tőlük, hogy nem igazán hittem (hittünk) nekik.

Az egyik beszélgetés alkalmával lelkesen beszámolt arról, hogy összeállt egy új együttes, amelynek gyakorlatilag készen vannak a számai, s szeretnének az indulással egybekötve rögtön egy CD-t is kiadni. A beszélgetés végkifejlete az lett, hogy megkért, tervezzem meg az induló zenekar albumának borítóját, valamint minden egyéb szokásos grafikai anyagukat – de a történet szempontjából nem ez a lényeg.

Ahhoz, hogy inspirációt kapjak rögtön elővett egy kazettát, ami az ének nélküli zenei alapokat tartalmazta, s betette a magnóba. (Műszakibb érdeklődésű olvasók számára a rendszer elemei, ami a munkahelyemen(!) szólt egész nap: Pioneer CT-900 magnó, Musical Fidelity A100S erősítő (az aranyszínű, amit már esetleg láthattatok a képeim között), Triangle Scalene hangsugárzó, SolidSteel állvány, Audioquest Gibraltár hangszórókábel – már ezért érdemes volt bejárni dolgozni. Tehát elindult a zene – egy meglehetősen érzelmes, lírai dal -, Zoli leült mellém és elkezdett énekelni. Átélve a zenét és gondolatokat, kicsit meghatódott, vállamra tette a kezét és mint egy szerelmes galamb turbékolta a sorokat… Ekkor benyitott egy munkatársam, aki dermedten megállt az ajtóban, majd jött a következő. Mire Zoli befejezte a bemutatót, meglehetősen nagyszámú nézősereg gyűlt össze a bejáratnál. Az inspirációt megkaptam, a grafikai anyag elkészült, sajnos az együttes (Dream) végül mégsem állt össze.

…a nosztalgia után, jöjjön végre a Karthago

Volt valamikor egy eléggé sikeres együttes, a Corvina, melynek két meghatározó tagja, Szigeti Ferenc és Soltész Rezső egészen más irányban képzelte el a jövőt. Ennek következtében, a közönség megkapta a dauerolt hajú, nők bálványa “Szóljon hangosan az ének” Soltészt és az egészen egyedi hangzású, leginkább az amerikai kontinensen ismert “west coast” stílust képviselő Karthago zenekart.

A Zenekar 1979-ben alakult Szigeti Ferenc gitáros vezetésével, akinek határozott elképzelései voltak a zenéről és az Együttes jövőjéről. Tehetséges menedzserként, időnként keménykezű “zsarnokként” építette fel a Karhago (és saját maga) karrierjét. A kezdetben négytagú együttes első koncertjei után Szigeti máris beviharzott a lemezbemutatók során már többször megemlített Erdős Péterhez, hogy megjött, elindult a Zenekar, mikor vonulhatnak a stúdióba… Ekkor Erdős rákérdezett a névre, mire Szigeti boldogan rávágta, Karthago. Ezen a Hanglemezgyártó nagy hatalmú ura jót röhögött, majd közölte, az Együttes neve legyen Kriksz-Kraksz és indulhatnak… Szerencsére Erdős néhány hónap alatt elfelejtette, mit is javasolt (határozott meg!).

Az első felállású Karthago már néhány koncert után tagcserére kényszerült

…a szokásos eset, Losó László disszidálás útján véglegesen elhagyta az országot. Helyére két ember, Kiss Zoltán és az énekes Takáts Tamás jött. Remek húzásnak bizonyult mind a két ember! Takáts Tamás személyében egy tökéletes zenekari frontembert találtak, aki habitusának köszönhetően eleve színpadra teremtődött, hangja pedig nagymértékben hasonlított az “ügyeletes” sztár, Révész Sándoréra. Kiss Zoltán remek basszeres, ugyanakkor kellemes hangú, tehetséges énekes is, ráadásul Tamással együtt afféle “nők bálványa” – azonnal rengeteg lányrajongóhoz jutottak.

Alig léptek túl az első “megrázkódtatáson”, amikor Fehér Lajos (dob) jelentette be távozását. Helyére Kocsándi Miklós érkezett, akinek megjelenéséből, ütősjátékából, színpadi létéből sugárzott valamiféle őserő – szólóival időnként sikerült szó szerint letarolnia a közönséget.

karthago_4.jpg

Feltétlenül meg kell említenünk (és nem utolsósorban!) Gidófalvy Attilát, aki ha nem lenne vitán felül remek billentyűs, akkor is ott kellene lennie bármely rock-koncerten a színpadon. Már megjelenése is extravagáns, betanult és rögtönzött show-műsorai pedig kiemelkedő eseményei voltak minden Karthago koncertnek.

1980-ra igazán ütős, mindenféle szempontból tökéletes zenekar állt össze. Teljesen újszerűek, teljesen egyediek voltak, úgy gondolom, a mai napig kuriózumnak számítanak.

Első lemezük 1981-ben jelent meg, borítóján egy apokaliptikus világból felénk száguldó lézerszemű elefánttal – elbűvölve bámultuk a lemezbolt kirakatában, majd (miután összekuporgattuk az árát) rohantunk megvenni.

karthago_1_eleje.jpg

Rendkívül jó lemez, egészen különleges rock-hangzással, fantasztikus szólókkal, belépésekkel, vokálokkal… Bármikor meghallgatom – mindegy, hány éves koromban, mindegy, hogy éppen mely zenészért, zenei műfajért rajongok -, mindig tökéletes élményt nyújt számomra. Energia, ritmus, túlcsorduló érzelmek, (időnként) elgondolkodtató szövegek, s mindez átszőve apró, időnként szinte észrevehetetlen kis “finomságokkal”. Minden egyes meghallgatáskor újabb és újabb, korábban sosem(?) hallott részleteket fedezhetünk fel a zenei szövetben. Amennyiben lehetőségünk van rá, feltétlenül meg kell hallgatni egy nagy felbontású, jó térhatású hangrendszeren is. Élmény ahogy térben kibontva, szinte mindenütt szól egy-egy hangszer, vagy csak egy-egy pontosan elhelyezett hang, élmény Takáts Tamás énekhangját hallgatni, és felejthetetlen élményt jelent a Tamást kiegészítő férfikórus…

karthago_1_hata.jpg

Na jó, megpróbálom visszafogni magamat, így már csak annyit, ez egy kötelezően meghallgatandó, birtokolandó album. A CD-változatával együtt kb. 200 000 példányban kelt el, ami egyrészt soknak tűnik, másrészt viszont rendkívül csekély szám, ha figyelembe vesszük, hogy Karády Katalin lemezéből ennek ötszöröse is elkelt kis hazánkban…

Nők a pult mögött (Žena za pultem)

A csehszlovák sorozat rajongóit ki kell ábrándítanom, ebben a posztban nem a cseh kisváros élelmiszerboltjának dolgozóiról lesz szó. Ők egy egészen másfajta pult mögött élték mindennapjaikat, ráadásul egy olyan szakma képviselői voltak, ami elnőiesedett, férfit csak elvétve találni közöttük.

Közös hobbink ellenben "elférfiasodott", nőt csak elvétve találunk a különböző gyártók, kereskedők, lemezkiadók és különösen, a hangmérnökök között.

01_donna_d_haas.jpg

1. Donna D. Haas - A Sounstream emblematikus vezetője, aki a '90-es években "csúcsra járatta" a márkanevet és termékeiket. A valaha híres és elismert üzletasszonyról mára még fotó sem maradt az interneten, így azt egy régi újságból vettem ki - Donna éppen egy Soundstream hangszórókkal, erősítővel felszerelt kabriót vezet :)

02_eveanna_manley.jpg

2. EveAnna Manley - Az audio ipar egyik legőrültebb, legkarizmatikusabb embere. A nevét viselő Manley Labs "motorja", szíve, lelke.

03_gabi_van_der_kley.jpg

3. Gabi van der Kley - Mint közismert, a világon bárhol, bármerre eldobunk egy követ, az szinte biztos, hogy egy volt magyarra fog ráesni. A Crystal cég tulajdonosa, Gabi van der Kley is hazánk szülötte, aki férjhez ment a Siltech cég alapítójához, Edvin van der Kley úrhoz.

04_jozefina_lichtenegger.jpg

4. Jozefina Lichtenegger - Az EAT ügyvezetője, a kiállítások férfilátogatóinak kedvence. Nem csak a céget vezeti remek érzékkel, de lemezjátszóik minőségét is élvezetesen, remek érzékkel demonstrálja.

05_emily-lazar.jpg

5. Emily Lazar - Az első Grammy-díjas női hangmérnök, akinek munkáját több mint 2000 albumon hallhatjuk (Lou Reed, Sinead O'Connor, David Bowie...)

06_mandy_parnell.jpg

6. Mandy Parnell - Saját stúdióval rendelkező hangmérnök, akinek többek között Brian Eno és Björk lemezeinek kiváló hangminőségét köszönhetjük.

07_jonell_polansky.jpg

7. Jonell Polansky - Producer, aki egyben, számtalan "Nashwille" stílusú album hangmérnöke is.

08_kk_profitt.jpg

8. KK Profitt - a JamSync stúdió tulajdonosa és vezető hangmérnöke. Afféle szüfrazsett, aki jelen van minden nemzetközi és amerikai hangmérnök találkozón, kongresszuson, melyeken folyamatosan felhívja a figyelmet a női hangmérnökök hátrányos helyzetére, negatív megítélésére.

09_trina_shoemaker.jpg

9. Trina Shoemaker - a House of Blues Studio tulajdonosa, hangmérnöke.

10_marcella_araica.jpg

10. Marcella Araica - Többek között Brittney Spears, Duran Duran, Mariah Carey albumainak hangmérnöke.

11_jett_galindo.jpg

11. Jett Galindo - Az Avatar Studioban történő "potmétertologatáson" túl tudását direktvágású hanglemezek készítésénél is rendszeresen megmutatja.

12_sarah_register.jpg

12. Sarah Register - Mintegy 2000 album hangmérnöke (vágója, mérnök asszisztense), aki aktív zenészként nem csak a műszaki folyamatokat, lehetőségeket látja tisztán, hanem a zenészeket is "jól kezeli". Kedvenc munkaeszköze egy régi és meglehetősen hétköznapi Sony V600 fejhallgató. Néhány név a vele dolgozó zenekarok, zenészek közül: Lou Reed, Joe Bonamassa, Perry Como, Victor Wooten, Depeche Mode...

13_nancy_matter.jpg

13. Nancy Matter - A Moonlight Stúdió hangmérnöke. Munkájában előszeretettel használja az 5.1-ben rejlő lehetőségeket, erősen szurkolt a DVD-Audio életben maradásáért. Hobbija azonban még szakmájától is különlegesebb - rendszeresen részt vesz gyorsulási versenyeken pilótaként saját csapatával.

14_patricia_sullivan.jpg

14. Patricia Sullivan - Közgazdász diplomáját "félredobva" hivatást váltott és 1992 óta különféle hangstúdiókban dolgozva végiglépegette a szamárlétrát. Szakmai tudásának köszönhetően sok-sok nagyzenekari (filmzenei) felvétel kötődik a nevéhez, olyan szerzőkkel, mint John Williams, Hans Zimmer, James Horner...

LEGO egy kicsit másként

...építsünk belőle működő lemezjátszót

A korábban bemutatott "IKEA lemezjátszók" és azoknak fő alapelemét képező bambuszból készült vágódeszkák sokak fantáziáját megmozgatták - amatőröknek, profiknak egyaránt.

Létezik azonban egy másik négybetűs cég is, melynek termékei az egész világon kaphatóak, ráadásul eme termékek tulajdonképpen végtelen variációt biztosító és egymással kompatibilis építőelemek.

A LEGO (a másik négybetűs cég) építőelemeit tulajdonképpen már évtizedek óta használják a hifisták kábelek alátámasztására, hangsugárzók, elektronikák lábaként, különféle elektronikai panelek távtartójaként. A kicsi, "négybütykös" elem hangsugárzó- és készüléklábként való kipróbálását mellesleg mindenkinek ajánlom - okozott már meglepetést a különféle fémtüskékkel szemben.

A dél-koreai Hayarobi nevű úriember, aki egyszerre hódol kétféle szenvedélyének a hifinek és a LEGO-ból való tervezésnek, túllépett az építőelemek pusztán alátámasztás célú felhasználásán és megtervezett (és persze megépített) egy olyan LEGO lemezjátszót, aminek egyetlen más gyártótól származó eleme az Audio Technika hangszedő.

lego_turntable_01.jpg

Meglepő módon még a meghajtómotor, annak akkumulátoros tápellátása és a kapcsoló is a LEGO.

A komplett lemezjátszó 2405 darabból áll, a fordulatszám 33 és 45 között átváltható - természetesen LEGO alkatrészekkel megoldva.

A legnagyobb csodálatot azonban a hangkar váltotta ki belőlem! Nem kell nagyon hunyorogni, vagy túlságosan távolról nézni ahhoz, hogy elhiggyük, valódi és igen-igen példásan megépített kart látunk. A kar egészéről leválasztott hangszedő rögzítéstől, a duplacsöves kartól, vagy a rugalmas ellensúlytól nagyon sok valódi lemezjátszókar elbujdoshatna szégyenében.

lego_turntable_002.jpg

Hayarobi úr ráadásul nem állt meg félúton, a lemezjátszónak elkészítette csöves erősítő és hangsugárzó társait is - természetesen, amit csak lehetett, LEGO elemek felhasználásával.

lego_turntable_00.jpg

A lemezjátszó (és a komplett rendszer) ugyan meg sem közelíti az IKEA termékekből konstruált társak hangminőségét, de mindenesetre az ötlet elgondolkodtató, a kar megoldása pedig mintaértékű.

A gyerekek karácsonyra kapott LEGO építőelemeit pedig kéretik nem elrekvirálni

A világ egyik legjobb jazz-rock csapata - a magyar Supergroup

Már 40 éve, hogy összeálltak néhány koncertre

Egy koncert végén (ifjúkori) szokásomhoz híven ott sertepertéltem a színpad környékén, segítettem a pakolásban, s közben, sikerült néhány szót váltanom kedvenc gitárosommal, Tátrai Tiborral. Jöttek a szokásos és zavaromat rejtendő klisék - tetszett, jó volt, hol hallhatlak legközelebb...

Válaszolt, mint máskor is, és elmondta, hogy egy jazz-rock zenekar ötletén dolgoznak, amivel a tervek szerint eljönnek pl. Miskolcra is.

Ezután hazamentem és megpróbáltam rájönni, mi a fene az a jazz-rock. Ma könnyű helyzetben lennék, hisz a "google" és a "youtube" a barátom, de '81-ben bizony nem volt könnyű rájönnöm, miről is beszélt Tátrai.

A rock szót értettem, hisz teljes erővel a "rock örök és elpusztíthatatlan" korszakomat éltem, a jazz szót is el tudtam helyezni, úgymint értelmetlen, összevissza kalimpálás hangszereken - legalábbis akkoriban így gondolkodtam róla. No, de mi a fene lesz a kettőből, egyáltalán milyen hangszereken játsszák?

A barátaimtól sem tudtam meg semmit, de aztán abban a néhány könyvben, ami akkoriban Magyarországon a zenével kapcsolatban megjelent, felfedeztem Al di Meola és John McLaughlin nevét, akikkel kapcsolatban nagyon sok izgalmas gondolatot olvastam. Azt azonban máig nem értem, hogy az SBB zenéjét - amely zenekar lemezeit akkoriban már rendszeresen hallgattam - hogyan is nem sikerült magamban összekapcsolni a jazz-rock műfajjal? Mindenesetre nagyon vártam a Supergroup miskolci koncertjét.

supergroup_eleje.jpg

Amikor megjelentek az első információk az új magyar szupercsapatról, csodálkozva olvastam a tagok névsorát, hisz három nevet is felfedeztem a "nagyok" mellett, akikről 16 évesen még sohasem hallottam (Dés László, Másik János, Szende Gábor, Tóth Tamás) - kik ők, mit csinálnak és egyáltalán hogyan kerülhetnek egy Tátrai, egy Karácsony, egy Solti mellé? Ezek voltak ám akkoriban a nagy kérdések számomra.

Nem bíztam semmit a véletlenre - hisz Tátrai azt mondta, jó kis zene lesz -, három koncertre is vettem jegyet, így Budapesten, Debrecenben és Miskolcon egyaránt részese lehettem a csodának, amiben a koncerteket összefoglaló albumnak köszönhetően az utókor is részesülhet.

Már a jegyek vásárlásánál szembesültem egy (számomra) újdonsággal - helyre szóló "ülőjegyeket" árultak, amivel, mint a koncerteket állandóan végig "csápoló" koncertlátogató nem tudtam, mit kezdeni. Ha jól emlékszem ezek voltak az első olyan koncertélményeim, melyeken ülni kellett. Ráadásul, a koncerteken megszólaló szerzemények egészen újfajta ritmusokat, ismeretlen tónusokat, valamint egészen másfajta összjátékokat adtak, mint amiket korábbi zenei élményeim során megtapasztaltam.

Az első koncertet tátott szájjal hallgattam, de nem tudtam ellazulni, nem tudtam elmerülni a zenében - kifejezetten feszélyezve éreztem magamat (mondjuk az átlag életkor is egy húszassal több lehetett, mint az enyém). A második és főleg a harmadik koncertre már úgy ültem be, hogy ismerős volt a közeg, ismerős volt a számomra újfajta zenei világ. Elmerültem a hallottakban és kezdtem "érteni" és végre hallani(!) a zenét - úgy gondolom, a Supergroup koncertjein értettem meg, hogy a zenei ízlés, sőt, maga a zenehallgatás is egy tanulási, megtapasztalási folyamat eredménye.

A harmadik koncerten már azt is sikerült meghallanom, hogy bár ugyanazon szerzeményeket adják elő, a spontaneitás azért jelen van.

A koncertekről készült album örök darab. Az elmúlt évtizedekben számtalan életkorban, számtalan érzelmi helyzetben - és persze sok-sok rendszeren - meghallgattam. Mindig örömet okoz, mindig ad valami újat. Felszínesen hallgatva talán egyszerűnek tűnik, háttérzeneként csak egy puha felhő, ami körülöttünk lebeg - így is gyönyörű. Azonban elmélyedve a szerzeményekben, odafigyelve az egymásba fonódó dallamokra, ritmusokra, felelgető hangszerekre, egyre mélyebbre és mélyebbre jutunk a Supergroup teljesen egyedi és megismételhetetlen zenei világában.

supergroup_hata.jpg

Az albumot bár "kötelező" egyben  meghallgatni, egy szerzeményt mégis kiemelek róla - ez, Tóth Tamás Vivienne c. szólója.

A basszusgitár, mint hangszer mindig is izgalomban tartott, szerettem a hangját, szerettem a lüktetését, azonban feladatából adódóan mindig háttérbe szorult, mindig beolvadt a zenekarba. Amennyiben mégis szólisztikus szerepet kapott egy-egy koncerten (főleg Frenreisz Károlynak köszönhetően), az hatalmas élvezetet jelentett - mindig vártam azokat a pillanatokat.

Tulajdonképpen az első, valójában teljes értékű, hosszú basszusszólót ezeken a koncerteken hallottam - másnap mindig "borzongva" meséltem hasonszőrű haverjaimnak, hogy "vagy öt percig csak a basszusgitár szólt teljesen egyedül"... Azonban Tóth Tamás nem csak szólózik ebben a darabban, hanem a basszusgitárt önálló, teljes értékű, valódi szólóhangszerré teszi, ami egyszerre képes egymásba fonódó dallamokat, valamint komplett ritmus szekciót megszólaltatni.

Tóth Tamás tolmácsolásában a "Vivienne" akár Jaco Pastorius 1986-os "Honestly" c. szólólemezének is ékköve lehetne!

A Supergroup számomra afféle mérföldkő zenekar. Megnyitotta "fülemet" a jazz irányába! Először - miután felfedeztem, hogy a korábban számomra ismeretlen tagok tulajdonképpen a Dimenzió együttes - csak a Dimenzió és Dés László irányába, majd Tóth Tamáson "keresztül" eljutottam Jaco Pastoriushoz, és végül szépen sorban a többi kedvencemhez.

De megnyitotta "fülemet" egy másik világba is, hiszen Másik Jánoson át "vezetett" az út az Európa Kiadó, Kontroll Csoport, Bizottság megismeréséhez, zenéjük szeretetéhez.

Nem tudok jobb zárógondolatot írni, örömmel tölt el, hogy létezik ez az album, amelyen nyolc zenész egy kicsit szebbé, jobbá teszi világunkat - legalábbis addig, amíg hallgatjuk.

Állami rockzenekar, vagy valódi tehetség?

Dinamit együttes első album (1980)

1979 egyik nyár eleji szombat estéjén az "Egymillió fontos hangjegy" c. zenei műsor egy egész adást szentelt a semmiből nagy hirtelenséggel felbukkant supergroup-nak, a Dinamit Együttesnek. Felcsendült az első szám, a "Tinédzser dal" és rohantam az ablakhoz, hogy az bérházunk udvarán lebzselő haverjaimat felzavarjam a TV elé.

Néhány perc múlva az egész ház zengett a Dinamit zenéjétől...

14 évesen rendkívül izgalmasnak, nekem szólónak hallottam a zenét, felkavarónak a szövegeket és a megtestesült őserőnek, igazi sámánnak láttam az énekest. Azonnal rajongójuk lettem, mint ahogy a házból mindenki.

dinamit_1_eleje.jpg

1979-ben tehát megalakult egy zenekar, ami felforgatta a hazai zenei életet. Tette ezt azért, mert az együttes születése a P. Mobil, a Mini és a Skorpió átalakulását eredményezte, valamint sokféle szóbeszédre, találgatásra adott okot akkor is, azóta is. Sajnos, a tisztánlátás(?) érdekében ki kell rá térnünk.

Vikidál Gyula a P. Mobil meghatározó tagja, mindenféle ok és előzmény nélkül kivált Schuster Lóránt együtteséből és nagyon rövid idő alatt olyan zenei karriert futott be, ami a P. Mobillal elképzelhetetlen volt.

Azonnali TV-műsor, lekötött koncertturnék, nagylemezek...

Természetesen mindennek lehetett az az oka, hogy a Dinamit zenészei (Németh Alajos, Németh Gábor, Szűcs Antal Gábor, Papp Gyula) rendkívül tehetséges muzsikusok, ismertségüket pedig országos (nemzetközi) hírű együttesekben alapozták meg. Azonban, nem szabad elfelejtenünk, hogy 1979-et írtunk, amikor nem számított a tehetség, nem számított a közönség - a TV- és rádiószereplést, a lemezkiadási lehetőségeket elsősorban politikai indokokból, a párt elvárásai szerint biztosították. E (sötét)korban egyszer csak a korábban éppen csak megtűrt Vikidál Gyula megjelenik a médiában, hanglemezeket adhat ki, eljátszhatja Koppányt...

Természetesen hangjának, tehetségének, kisugárzásának köszönhetően ezeket mind megérdemelte - a legjobb magyar rockénekesnek tartom -, de valahogy a korszak berögződött szokásának mindez ellentmondott.

Dalos ügynök, alias Vikidál Gyula éveken keresztül "beépített" ügynöke volt az Állambiztonsági Szolgálatnak és írt jelentéseket Gábor Róbert kapcsolattartó tisztnek. Még mielőtt bárki is elítélné ezért Vikidált, feltétlenül meg kell említeni, ezen jelentések senkire nézve sem tartalmaztak semmiféle negatívumot, semmiféle kompromittáló adatot. Jelezte az együttesek megalakulását, átszerveződését, a tagok "hangulatát". Jelentéseiből értesülhetett az állam pl. a KFT és a Bikini megalakulásáról is.

long_audioblog.jpg

Úgy gondolom, az utókornak a Bikinivel és Nagy Feróval kapcsolatos jelentéséért külön köszönetet is kellene mondani "Dalos" ügynöknek. Ferót rendkívül pozitív színben tüntette fel, egyértelműen jelezte, hogy a Bikini egy "balhé mentes" újszerű, újfajta gondolatokat közvetítő zenekar lesz. Ezen jelentésnek (is) köszönhetjük, hogy megalakulhatott a Nagy Feró féle Bikini és megjelenhetett rendkívül különleges, egyedi és megismételhetetlen első két albumuk - ezeket a későbbiekben bemutatjuk.

Dalos ügynök egyedül Schuszter Lórántot próbálta némileg besározni, azonban a róla szóló jelentések is leginkább ártalmatlan semmiségeket tartalmaztak.

Azt, hogy Vikidált a zenei karrierjének meglódulásával megjutalmazta őt az állam, vagy mindaz pusztán tehetségének (és zenésztársai tehetségének!) köszönhető, döntse el mindenki maga. Egy dolog azonban vitathatatlan, Vikidál Gyula egyértelműen meghatározó és megkerülhetetlen alakja a magyar rockéletnek. Valamint az is vitathatatlan, a Dinamit zenekarvezetője, mozgatórugója az induláskor, valójában Papp Gyula volt, akinek szerepét '80-ban Németh Gábor vette át.

dinamit_1_hata.jpg

Visszatérve az első Dinamit albumra - és túllépve az "állami rockzenekar" kijelentésen -, valójában rendkívül ütős, nagyon jó zenét, afféle esszenciális rockzenét hallhatunk róla. A maga műfajában egyenrangúnak találom a Skorpió, vagy a Piramis első lemezével. Nincs egyetlen pillanatnyi megállás, nincs üresjárat, nincs töltelék.

Kiforrott, érett album, amelyen tehetséges és tapasztalt zenészek játszanak könnyedén - minden hangot, fordulatot, szólót "kisujjból" kirázva. Időnként olyan érzést kelt, mint egy igazi örömzenélés valamelyik kocsmában egy koncert után. A hallgató érzi a tüzet, az izzadtságot, a koszt, átveszi a lüktetést - önkéntelenül jár a láb, beindul a léggitározás akár 50+ évesen is.

Az egyes szerzeményeket nem is érdemes kiemelni, nincs jobb, vagy rosszabb. Mindegyik egy-egy műalkotás, függetlenül attól, hogy melankolikus, vagy lüktető életigenlést sugárzó, elgondolkodtató, vagy csak a tombolást szabadjára engedő.

dream_audio_januar.gif

Azonban a zenészekről külön-külön érdemes néhány szót szólni.

Vikidál Gyula hangja, hangjának sokszínűsége, dinamizmusa folyamatosan újabb és újabb rácsodálkozásra, elismerő fejbólintásokra késztet. Folyamatosan ott motoszkál a "mi lett volna, ha" gondolat - mi lett volna, ha Vikidál mögött a Led Zeppelin, a Deep Purple, a Whitesnake stb. állt volna.

Németh Alajos basszusjátéka bőven túllép a "néhány hangon ritmust pengetek" stíluson. Frenreisz-hez, Som-hoz hasonlóan a basszusgitár szólisztikus hangszerré válik a kezében. Megteremti a lemezen végigfutó folyamatos lüktetést, egy olyan "hangszőnyeget", ami stabilan tartja a többi zenész játékát, s teszi ezt úgy, hogy játékára koncentrálva, azt sohasem találjuk egysíkúnak, öncélúnak.

Németh Gábor szokásához híven egyetlen pillanatot sem hagy ki, hogy izgalmas, színes dobjátékával ne csak ritmust, hanem tónusokat, hangfelhőket is adjon a zenéhez. Egyszerre vannak jelen a bődületes erejű beütések és a cizellált, igen-igen finom, szinte csipkeszerű "cinnfüggönyök". (Nem véletlen, hogy pályafutásának egyik legfontosabb állomása az SBB lett.)

Szűcs Antal Gábor a Gibsonjával ugyan némileg háttérbe szorul, beolvad a többiek közé, de ha elindul... No igen, abban a pillanatban mi is léggitározni kezdünk és rövid "szólisztikus" betéteit újra és újra meghallgatjuk.

Papp Gyula kedvenc dobosa, Németh Gábor - akit a világ egyik legjobbjának tart -, így kettejük összjátéka, a ritmusalapokra ráültetett hammond futamok különleges élményt jelentenek. Hallani az összeszokottságot, együtt-lélegzést. (Igaz, barátságuk '82-re erősen megromlott, de az első albumon ez még nem érződik.) Billentyűsjátéka egyszerre erősíti a zene alapjainak tömörségét, járul hozzá a lüktetéshez, ugyanakkor, mintegy felmerülve, a zenei tömbre ráültetve mutat be felejthetetlen, borzongató tónusú billentyűsfutamokat.

Kiváló csapat, szerencsés indulás, nagyon jó album.

IKEA lemezjátszó

(Majdnem) minden alkatrésze IKEA termék

A hifis fórumokon gyakran szóba kerülnek különféle konyhai termékek, melyek megtalálhatóak az IKEA kínálatában. Ezek különböző bambusz és nyírfa vágódeszkák, fémeszközök, asztallapok, stb. Külön ki kell, hogy emeljem az IKEA Lack asztalkát, ami lassan 30 éve a legjobb ár/minőség értékű lemezjátszó állvány, valamint az Aptitlig vágódeszkát, mint a hifisek világhírű készülékalátétét, amit még Ausztráliában is használnak.

Az IKEA termékek nagyon sokak “hifista” fantáziáját megmozgatták már, azonban a most bemutatásra kerülő komplett lemezjátszóig ezidáig kevesen “jutottak” el. A motor, a meghajtószíj, a csapágyak, egy Fender potméter és néhány csavar kivételével minden más megtalálható az IKEA polcain. A komplett lemezforgató ára kevesebb, mint 100 Euro!

Remélem sikerül némi inspirációt találni a képek segítségével - a képek után azonban jön még egy kis folytatás...

ikea_lemezjatszo_1.JPG

dream_audio_januar.gif

ikea_lemezjatszo_2.JPG

ikea_lemezjatszo_4.JPG

ikea_lemezjatszo_5.JPG

Amit eddig láttunk, tekintsük a kezdők első próbálkozásának. Alaposabban elmélyedve a lehetőségekben - és persze az IKEA kínálatában -, némi kézügyességgel készíthetünk akár olyan lemezjátszót is, amit még a legkifinomultabb hallású kritikusok is az 5000 eurós kategóriába sorolnak. Jöjjön néhány kép a felsőbb kategóriából, melyeknek anyag- és munkaköltsége még mindig csak filléreket jelent a hangjukhoz képest. (További érdekes, lemezjátszókkal (is) kapcsolatos írásokat a Long Audioblogon találhattok.)

dscf0856.JPG

dscf0669.jpg

dsc09600_1.jpg

dscf0869.jpg

dscf0963.jpg

pebbles.png

A világ legnagyobb hanglemez-gyűjteménye

8 000 000 - azaz nyolcmillió darab

Egy rendkívül sajnálatos eseményt kell megosztanom veletek! Hanglemez gyűjteményem a darabszám tekintetében még inkább hátrébb került az igazán “nehéz fajsúlyú” gyűjtőkhöz képest.

zero_freitas_lemezgyujtemeny_2.jpg

A korábbi abszolút és felülmúlhatatlannak hitt rekorder a pittsburghi Paul Mawhinney lemezbolt tulajdonos 3 millió darabos hanglemez állományát alaposan túlszárnyalta a brazil Zero Freitas, Több, egyéb gyűjteménnyel együtt kompletten felvásárolta Mavhinney 3 millió LP-jét is, amit 8 db 15 méteres konténerben szállítottak Brazíliába. Ehhez képest már a smafu kategóriába tartozik pl. a 15 000 darabos komplett lengyel polka zeneirodalom, vagy a 100 000 Kubában kiadott kis- és nagylemez.

zero_freitas_lemezgyujtemeny_3.jpg

zero_freitas_lemezgyujtemeny_4.jpg

Freitas, aki kilétét évtizedekig titkolta, a lemezgyűjteményeket strómanokon keresztül vásárolta fel. Mára (2021) kb. 8 000 000 hanglemez tulajdonosa. Mint a raktárában készült fényképen látható, a gyűjtőszenvedély időnként komoly helyproblémákat okozhat.

Egyéb hangtechnikai, zenei érdekességekről is olvashattok a Long Audioblogon.

Hazel O'Connor - Breaking Glass (1980)

Az örök szerelem

Sem az énekesnőről, sem az albumról (és annak alapjául szolgáló filmről) nem tudok elfogódottság nélkül írni. A hanglemezt több százszor meghallgattam, az "Üvegtörők" c. filmet pedig a nyolcvanas évek elején / közepén az összes számomra elérhető mozi összes vetítésén megnéztem.

hazel_o_connor_breaking_glass_1.jpg

A fő ok természetesen Hazel O'Connor személye volt, de megfogott a filmben bemutatott világ az összes szennyével együtt, és megfogott a zene, ami egészen más volt, mint az addig nagy kedvencem, "az őszinte, kőkemény rock".

A hetvenes évek végére a nagy rock bandák és zenészek kiadták magukból a "lényeget", újabb és újabb albumaik már nem érték el a korábbi színvonalat, feloszlottak, átalakultak, vagy éppen a drog és alkohol folyamodványaként meghaltak. Maga a rockzene kezdett "haldoklani" - és persze halódik azóta is, mert valljuk be őszintén,a hatvanas évek végének és a hetvenes évek legjobb albumait azóta sem sikerül még csak megközelíteni sem.

Tehát a rockzene és az azért rajongó generáció kezdett "megfásulni" (megöregedni), kellett valami új, kellett valami, ami felrázza a zenei ipart, kellett valamilyen újfajta zene, amit az ifjabb generáció magának érezhetett.

Érdekes helyzet és korszak lehetett, ami egyrészt kitermelte a sokat vitatott és különböző szinten megvetett és egyben megvett(!) punkzenét, valamint kitermelte a lemezkiadók által kitalált new wave-et. Érdekes módon, a két műfaj egyszerre áll nagyon távol, s egyben nagyon közel egymáshoz - maga Hazel is a punkzene világából lett egyik pillanatról a másikra new wave világsztár...

1979-ben Hazel O'Connor - miközben azon kesergett, hogy "1 fontos" dalszerzőként írja az igencsak középszerű dalokat az Albion Records számára - telefoncsörgésre riadt. A hívó egy "sosem hallott" casting ügynökség embere volt, aki visszautasíthatatlan ajánlatot tett.

Andy Czezowski, a londoni Roxy punk klub tulajdonosa kitalálta, hogy készíttet egy tv-filmet, a punk klubok életéről, a punk "életérzésről", amivel tulajdonképpen saját klubját reklámozza - ennek főszerepét ajánlották fel a teljesen ismeretlen (és tehetségtelennek tartott) Hazel O'Connor számára.

andy_czezowski.jpg

A film végleges forgatókönyve és annak zenéje menet közben alakult, egymáshoz "idomult", sőt, menetközben elvetették az "50 perces" tv-film tervet és igazi mozifilmet készítettek. Az eredetileg elképzelt punk "életérzésből", a végleges film afféle new wave cult film lett, az "1 fontos" Hazel pedig végre bebizonyította, hogy tud igazán értékes és maradandó dalszövegeket, dalokat is írni.

A film történetét akár sablonosnak is tekinthetnénk: Kate a sikertelen ám boldog és szerelmes énekesnőből megkeseredett, szerelmét és múltját elvesztő világsztár lesz - veszélyes dolog a sztárság. A filmet végigkísérő zene, Hazel színészi játéka, átalakulása (önmaga adása), az átmenet bemutatása a punk kocsmák koszos hangulatából a sztárság sterilségébe egy rendkívül szerethető és tényleg katartikus alkotást eredményezett.

Külön ki kell, hogy emeljem Jonathan Pryce alakítását, a félig süket szaxofonos szerepében, aki mindig ott van, mindig segít, akire mindig lehet támaszkodni, s akiről a filmben végig elhisszük, hogy valójában tud szaxofonozni - de nem, énekelni viszont annál jobban. Tulajdonképpen a teljes szereplőgárdában ő az egyetlen színész, nem is akármilyen!

jonathan_pryce.jpg

A film azonnal nagy siker lett, Hazel O'Connor azonnal ünnepelt sztárrá vált (a valóságban is), a filmből készült albumból pedig több millió példányt adtak el, 28 hétig egyfolytában szerepelt a slágerlistákon. A siker különös folyamodványa, hogy Hazel O'Connor a Breaking Glass zenei anyagával azonnal koncertkörútra mehetett, amely turnén egy akkoriban teljesen ismeretlen csapat a Duran-Duran kísérte,s  amely zenekar végeredményben sokkal híresebb, "sztárabb" lett, mint maga Hazel O'Connor.

dream_audio_januar.gif

Nem igazán tudni az okokat, de a szocialista rendszerben bevált gyakorlat ellenére a filmet a szokásos 10-15 év átfutási idő helyett '82-ben el kezdték vetíteni az akkori filmklubok, így Magyarországon is pillanatok alatt ismertté és kedveltté vált. A hanglemez beszerzése azonban komoly akadályokba ütközött, ahhoz kizárólag külföldi kapcsolatokkal, külföldön élő rokonokkal rendelkezők juthattak hozzá, vagy megfelelő anyagiak ellenében néhány hazai "seftesnél" lehetett beszerezni.

Ezen okok miatt az esélytelenek nyugalmával rendeztem el magamban, hogy soha nem lesz Hazel O'Connot lemezem, így igazi traumaként ért, amikor '82 karácsonyán egy nagyon kedves ismerősöm (ezúton is csókoltatom) valódi Jézuskaként megajándékozott vele...

1984. december 17. nagyon fontos dátum Hazel O'Connorr-al való viszonyomban - ekkor jött először Magyarországra, s hallgathattam meg először a Breaking Glass zenei anyagát koncerten. A koncert sk. kalózfelvételét a mai napig őrzöm. Később többször is volt alkalmam még látni, hallani, de mindig az első találkozás az igazán meghatározó...

hazel_o_connor_breaking_glass_2.jpg

Az album - a film nélkül is - a mai napig önálló életet él. Rendszeresen előkerül, utalnak rá, maga Hazel is legközelebb novemberben tart Breaking Glass turnét, amely során a teljesen ugyanolyan ám mégis nagyon-nagyon rossz  Cover Plussz és az egy kicsit jobb Sons and Lovers anyagát is újra bemutatja.

Ezzel vissza is jutottunk a filmbeli Kate történetéhez, aki nagyon gyorsan a csúcsra ért, de hogy meddig maradt (marad) ott már erősen kétséges. Hazel O'Connor 1980-ban olyan csúcsra ért, amit soha többet még csak megközelíteni sem tudott. Feltétlen és lelkes rajongójaként az "Üvegtörőkön" kívül mindössze egy albumot tudnék kiemelni lassan 40 éves zenei pályafutásából: Over the Moon - koncertfelvétel 1993. A lemez legkülönlegesebb színfoltja az, amikor a new wave ikonikus alakja elénekli Gershwin legismertebb szerzeményét, a jazz alapművét a Summertime-ot...

Együttesekről, zenekarokról szóló további érdekes beszámolókat olvashattok a Long Audioblogon.

Kis hangdoboz kis gond, nagy hangdoboz, nagy gond!

LS3/5a

Nagyon sokáig nem tudtam eldönteni, hogy a "végleges" hangsugárzóm két utas állványos legyen, vagy panelsugárzó. Bár egészen eltérő méretűek, különböző elven működnek, mégis nagyon sok közös tulajdonságuk van. Hihetően építik fel a teret, nagyon szép, valósághű a középsávjuk, gyorsak, de sajnos többé-kevésbé gyengélkedik a mélytartományuk. Az állványosok ugyanakkor pontosabbak, precízebbek lehetnek, a panelsugárzók pedig valóság hűbben jelenítik meg a hangszerek méretét, a felvétel helyszínének atmoszféráját.

Hol az egyiket szerettem, hol a másikat, így főleg két utas állványosak és panelsugárzók váltogatták egymást az évtizedek alatt, mire megtaláltam az igazit (Magneplanar) - azonban mindenféle lelki válság nélkül tudnék kicsi, állványos hangsugárzót is hallgatni újra, akár hosszútávon is.

Egyik kedvencem az LS3/5a, ami sok-sok év különbséggel két időszakban is elvarázsolt esténként zenét hallgatva rajta.

Direkt írtam csak típusszámot, hisz először egy 11 Ohmos Spendor gyártmány, majd évek múlva, egy 15 Ohmos Rogers került hozzám. Talán, többen felkapják a fejüket, hogy is van ez? Most akkor ugyanarról a hangsugárzóról, vagy két különbözőről van szó? A helyzet ettől bonyolultabb, mert bár a típusszám, a hangszórókészlet, a méret, stb. ugyanaz, mégis legalább 11 különböző hangsugárzóról van szó.

ls3_5a_wall.jpg

Az alábbi lista egy vakteszt sorozat eredményét tartalmazza, amely során összehasonlították és pontozták az autentikus típusokat (a Linn, JR és kínai utángyártás ebbe a csoportba nem kerülhet(ett) bele). Mint a pontszámból látszódik, hiába ugyanazon hangszórókból készülnek, teljesen azonos doboz- és keresztváltó-paraméterekkel rendelkeznek, hangminőségükben jelentős különbségek mutatkoznak - ezen azért érdemes egy kicsit elgondolkodni.

  1. Harbeth 11 ohm   257.5
  2. Chartwell 15 ohm   243.5
  3. Rogers 11 ohm (lacquered)   243
  4. Spendor 15 ohm   239.5
  5. Spendor 11 ohm   233.5
  6. KEF 11 ohm (lacquered)   233
  7. Rogers 15 ohm   230.5
  8. KEF 11 ohm   226
  9. Audiomaster 15 ohm   217
  10. Rogers 11 ohm   212.5
  11. Rogers 11 ohm XLR   197

Néhány gondolat a múltról. A BBC szeretett volna egy olyan kontroll hangsugárzót, ami kisméretű, s amivel a világon bárhol ugyanazt a hangképet hallhatják a hangmérnökök, zenei szerkesztők, kritikusok - szerettek volna egy közös "nyelvet".

Mivel olyat, ami az általuk elvárt természetességnek, hangi semlegességnek, levegős megszólalásnak megfelelt volna, így 1977-ben terveztek egyet, melynek neve LS3/5A lett.

ls3_5a_3.jpg

Hangszóróknak az olcsó és népszerű KEF B110-et, valamint T27-et választották, amihez egy speciális és bonyolult keresztváltót terveztek és az egészet beépítették egy aprócska, zárt dobozba. Az eredmény, várakozáson felüli lett, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a cégek sorban álltak a gyártási jogok (a név) megvásárlásáért, valamint, a több mint 100 000 pár eladott hangdoboz.

dream_audio_januar.gif

Az LS3/5a mai napig fogalom, referencia mindazok számára, akik elsődlegesen akusztikus zenéket hallgatnak, akik fogékonyak a szép és természetes középsávra, valamint a kis dobozoktól is szokatlan térhatásra. Magas impedanciájának köszönhetően remekül működnek csöves erősítőkkel (a 15 Ohmos változatot különösen szeretik a csövesek), ugyanakkor nagy teljesítményű félvezetősökkel meghajtva is egészen különleges hangképet hoz létre.

Természetesen megvannak a korlátai:

  • Teljesen hiányzik a mélytartománya, amit egy 80-200 Hz közötti kiemeléssel imitálnak a fül számára.
  • Bonyolult keresztváltójának, impedancia és fázismenetének köszönhetően nem minden erősítő képes meghajtani.
  • Kicsi az akusztikai teljesítménye.

Sokan megpróbálkoztak hozzá méltó mélysugárzót építeni, azzal összehangolni. Ez leginkább még a Rogers cégnek sikerült az állványként is funkcionáló AB1-gyel. Sajnos még ez is elszínezte a felsőbasszust és a középtartományt, rontotta az impulzusátvitelt, állványként is használva pedig jelentősen csökkentette a térhatást. Ez is azt bizonyította (bizonyítja), az LS3/5a-t önállóan kell használni, el kell fogadni hiányosságait és élvezni kell előnyeit.

rogers_ls3_5a_szubbal.jpg

Az első nálam vendégeskedő LS3/5a tehát egy Spendor gyártmány volt, amit az adott korszak Magyarországon legjobbnak számító "néperősítőjével", a Denon PMA320-al hallgattam. A panellakás ellenére gyönyörű hangszerhangokat, érzelmeket, igazi, élő zenét kaptam. A szoba akusztikai problémái mintha megszűntek volna. A legnagyobb tette azonban az volt, hogy rövid idő alatt megkedveltette velem az opera műfaját (na jó, ebben Verdinek is része volt). Hosszabb ideig volt szerencsém hallgatni, ám akkoriban anyagilag nem engedhettem meg magamnak, így fájó szívvel visszaadtam tulajdonosának és eldöntöttem, hogy majd egyszer nekem is lesz.

Évekkel később, a Long oldalon bemutatott Sztatik elektrosztatikus hangsugárzó elajándékozása után hangsugárzó nélkül maradtam, így elérkezettnek láttam az időt, hogy végre legyen egy LS3/5a-m. Nagy-nagy izgalommal hazavittem egy Rogers típust és elhelyeztem kb. 6x6 méteres, 3,5 méter belmagasságú nappalimban, ami össze volt nyitva egy ugyanakkora méretű másik szobával. Az erősítésről egy Musical Fidelity A100 gondoskodott, ami csövesekre jellemző, nyugodt, meleg hanggal rendelkezett.

harbeth-ls3-5a.jpg

Sajnos a kapott eredmény nem igazolta várakozásaimat. A légtér túlságosan nagynak bizonyult a kis állványosoknak, amivel még szívesen megalkudtam volna (nem akartam velük házibulikat tartani), de a nagyobbik gond az volt, hogy közvetlenül egy sztatikus után lettek hallgatva, annak hangját kellett volna pótolniuk, elfelejtetniük. Az sajnos nem ment. Minden előnyük ellenére nagyon hiányzott a hangjukból a hangszerek, zenészek, énekesek mérete - hiányzott mindennek a teste.Szomorúan, de vissza kellett adnom.

A kétszer is megtörtént "kényszerű" visszaadás ellenére a mai napig kellemes emlékeim vannak az LS3/5A-ról, azt rendkívül jó hangsugárzónak tartom, a hangjában fellelhető pozitívumokra bármikor "vevő" lennék.
Már azt is tudom, hova fogok venni belőlük, csak a megfelelő alkalmat várom. Nem kinevetni, de ha lecserélem házimozim jelenlegi hangsugárzóit - melyeket már 15 éve hallgatok - 5 db egyforma LS3/5a fog bekerülni helyettük.

A Long Pinterest oldalon, mintegy 300 különböző LS3/5a fotó tekinthető meg.

Egy elfeledett formátum - képlemez (LaserDisc)

A tőlünk nyugatabbra fekvő és persze a szakadék szélén táncoló kapitalista országokban a nyolcvanas évek elejére teljesen hétköznapivá vált a képmagnó. Volt szinte minden háztartásban, ezzel szemben, mi "fejlett" szocialisták pedig csak olvastunk és álmodoztunk róla.

Szép lassan persze beszivárgott hozzánk is, szép lassan elterjedt, s a kilencvenes évek elejére sokan hatalmas filmgyűjteményt halmoztak fel a "nyertes" VHS-formátumban. Azért kell, hogy "nyertest" írjak, mert a két versenytárs a Beta és a Video 2000 sokkal jobb minőséget nyújtott, de mögöttük kisebb volt az üzleti érdek.

long_audioblog.jpg

A formátum mindenféle technikai problémával küszködött - kezdve a rendkívül alacsony felbontással (250 sor) -, valamint filmeket sem volt hozzá egyszerű beszerezni Magyarországon, amihez pedig hozzájutottunk az már a sokadik másolat sokadik lejátszása miatt, szinte nézhetetlen volt. '90 környékére kezdett csak konszolidálódni a nálunk filmhelyzet.

Az említett problémák miatt a magam részéről a videokazettás korszakot ki is hagytam. Azaz nem teljesen. Elmesélem, mert egyrészt büntetőjogilag már elavult, másrészt pedig szép korszak volt. 1984-ben, 19 évesen bementem a párt helyi kulturális vezetőségéhez, hogy a városi kempingben unatkozó főleg lengyel és keletnémet turisták számára videó-mozit nyitnék. Megtetszett nekik az ötlet és mondtak egy számot, mennyiért bérelhetem ki a kemping nagytermét három hónapra - természetesen elfogadtam.

Tehát lett termem, lett közönségem, de nem volt sem videomagnóm, sem TV-m, sem filmem... Néhány nap alatt letudtam néhány régi baráti szívességet, felhalmoztam "némi" adósságot és beszereztem mindent. Elkészítettem a plakátokat és "megnyitottam" a megye első videó-moziját. Hattól a gyerekeknek, nyolctól a felnőtteknek vetítettem - olyan tömeg jött mindkét előadásra, hogy nem fértek be a kemping nagytermébe!

Néhány nap elteltével megkeresett a portás és néhány NDK turista, hogy lenne ám nagy igény igazi "felnőttfilmekre" is bármilyen áron. Azt mondtam, rendben, ha ti akarjátok, én rajtam nem múlik. Ezen naptól kezdve a szocialista párt kulturális bizottságától bérbe vett teremben minden este éjféltől pornó filmeket vetítettem. A nyári hónapok alatt a napi három film vetítésével közel annyit kerestem, mint szüleim együtt egy év alatt - kifizettem belőle a "társakat", a terembérletet, átadtam néhány "bélelt" borítékot és elgondolkodtam, hogy veszek egy saját videomagnót. Majd úgy döntöttem mégsem, mert akkor már olvastam néhány cikket egy számomra nagyon izgalmas formátumról, az 1978-ban megjelent LaserDisc-ről.

csillagok.jpg

A VHS korszakot kihagyva elkezdtem álmodozni egy olyan formátumról, amit senki sem ismert, senki sem látott a környezetemben. Kicsit sokáig tartott az álmodozós korszak, de '90-91-ben eljutottam odáig, hogy végre vehettem egy képlemezjátszót és belevághattam a képlemezek gyűjtésébe, valamint első házimozim "felépítésébe".

Egészen más világ volt, mint a VHS-kazetták. 525 soros felbontás, Dolby Digital hang, ami AC-3 dekóderrel 6.1 csatornára volt kibontható. Nem nyávogott, nem volt dropout, egyszerűen lenyűgözött és lenyűgözte barátaimat, akikkel képesek voltunk napokon keresztül filmeket nézni, házimozizni - mindezt akkor, amikor Magyarországon még a sztereó képmagnó is ritkaságnak számított.

A mellékelt képen ugyanazt, a Pink Floyd The Wall albumát láthatjátok három formátumban - LP-n, CD-n és a filmet tartalmazó LaserDisc kiadásban. Akik még nem láttak ilyet, elsőre meghökkentő lehet az LP-vel megegyező nagyságú (30 cm-es) fémkorong. Ezen korongok forgatása - 1800 fordulat/perc -, nagyon komoly felépítést, profi fémmechanikát kíván. A lemezek kétoldalasak, az adatok kiolvasása a DVD-hez hasonlóan lézerfénnyel történik, a lemezeket az LP-hez hasonlóan az egyik oldal lejátszása után kézzel meg kellett fordítani. Amikor a Pioneer kihozta az MDP-850-es készülékét, ami már képes volt a lézerfejet az egyik oldalról a másikra átvinni és így az oldalváltás lecsökkent 2-3 másodpercre és még a fotelből sem kellett felállni, azonnal rendeltem magamnak egyet.

pink_floyd_laserdisc.jpg

A LaserDisc elsősorban az USA-ban és Japánban lett sikeres. A DVD-korszak kezdetére ezen országokban a háztartások kb. 10%-ban volt képlemezjátszó. Európában főleg az angolok kedvelték meg, ott '95 körül egy-egy nagyobb lemezboltban több ezer képlemezből lehetett válogatni. A formátumnak az adott korszakban kiemelkedő minőségét jelzi, hogy a BBC teljes értékű műsorforrásnak tekintette, arról filmeket játszott le és sugározta azokat.

A sokkal kezelhetőbb, ám kezdetben nem jobb DVD-lemezek és DVD-játszók a praktikusságuknak köszönhetően azonban kiszorították a LaserDisc-et a piacról, mielőtt még igazán elterjedhetett volna.

dscn3306.JPG

Megőriztem az utókornak kb. 100 darabot. A korongokat kifejezetten jól esik kézbe venni, érezni a súlyukat, stabilitásukat, majd ránézek egy BD-lemezre és azt kell mondjam, igen, a technika fejlődik...

További hangtechnikai, zenei érdekességeket a Long audioblogon olvashattok.

süti beállítások módosítása