Ezen a szlogenen hosszasan lehetne gondolkodni, messzire mutató következtetéseket levonni, de ne tegyük, hanem inkább üljünk le a kedvenc fotelünkbe egy pohár konyakkal (borral, whiskey-vel - kinek, mi az ízlése), s hallgassunk zenét.

Mondjuk egy Magneplanar hangsugárzó segítségével, amit Amerikában készítenek és Kínában adnak el... No persze, nem csak ott, hanem a világon mindenütt, de ennek a mondatnak, az egyetlen ország kiemelésével nagyon fontos üzenete van.

Kultikus hangsugárzó, az vitathatatlan, sok-sok mese, mendemonda, valós és téves információ kering róla. Vannak néhányan, akik nem szeretik, hallgathatatlannak tartják, s vannak akik "rászoknak", mint a fentebb említett italokra, s egész életükben csak Magneplanar hangsugárzón hallgatnak zenét.

Naná, hogy én is találkoztam a Magnepan gyár termékeivel, és naná, hogy engem is elcsábítottak - ezért írok róluk.

Rögtön az elején érdemes tisztázni, a gyár neve Magnepan, a hangsugárzóké pedig Magneplanar - hevenyészett fordításban, mágneses sík, ami pontosan fedi a valóságot, de ne rohanjunk előre.

Többféle legenda kering a Magneplanar megalkotásával kapcsolatban, melyek akár igazak is lehetnek. Nekem ez a leghihetőbb: A hidegháború idején a rakéta-hajtóműves kísérleteket zárt, rejtett helyeken kellett folytatni, ami együtt járt a próbaindítások hatalmas zajával. Eme hangokat nem volt egyszerű a külvilágtól, a bunkerek más helyiségeiben dolgozó munkatársaitól elszigetelni. Kellett valami, egy eszköz, ami a hajtóművek zajával ellenfázisban "dolgozva", azt kioltja, de legalábbis elfogadható szintre csökkenti. Nagy felületű, "hangzó" panelekre volt szükség, amiket végül Jim Winey mérnök alkotott meg.

Ezen ötletét 1969-ben "átültette" a polgári életbe, megalapította a Magnepan céget és el kezdte gyártani Magneplanar hangsugárzóit: MG I, MGII, Tymphani I.

No, de hogyan is működik, miben más, mint a dinamikus hangszórók, s miben más, mint az 1957-óta kapható sztatikusok?

A dinamikus hangsugárzók mozgatása, egy mágneses térben mozgó tekercs segítségével történik. Az egyik problémája ezen eljárásnak, hogy a tekercshez képest a megmozgatandó membrán általában túlságosan nagy, így az nincs teljesen alátámasztva. A sztatikusoknál eme probléma kilőve, mert a "membrán" teljes felületen van meghajtva. Ezen megoldásnál egyik gond, hogy a sztatikus hangsugárzókat be kell dugni az elektromos hálózatba is, a másik a gyengécske mélytartomány, a harmadik pedig a dinamikai korlátok. Nehogy valaki félreértse, nagyon jó sztatikus hangsugárzók léteznek, minden tiszteletem az "övék", bárcsak mindenki megengedhetné magának.

Jim Winey ötvözte a két elvet. A mozgásról tekercs gondoskodik mágnes segítségével, csak éppen "kilapították" az egész rendszert. Egy nagy méretű fóliára meander vonalban felragasztják a tekercset - ebben "fut" a hang -, a mágneses térről pedig egy perforált lemezre felragasztott rúdmágnesek gondoskodnak. Zseniális ötlet! Természetesen ezzel még nem voltak készen, voltak még megoldandó problémák, de ezzel nem terhelném a kevésbé műszaki érdeklődésű olvasókat.

Tehát, '69-ben megjelent a piacon három Magneplanar típus. Az I, és II még csak-csak befér egy átlagos (amerikai) nappaliba, azonban az összesen hat darab panelból álló Tympani már nem egy amolyan lakótelepi fajta. A membránjuk a 3M cég gyártotta mylar fóliából volt, az arra ragasztott tekercsük alumínium drótból, keretük lécekből összetákolva, s az egész egy darab deszkára rátéve. Keresztváltójuk alkatrészei és a belső kábelezésük a legolcsóbb, innen-onnan éppen beszerezhető fajta. Jól belegondolva, tulajdonképpen, a kivitel még egy mai átlagos DIY szintet sem ért el. A "motor" (a fólia a tekerccsel és a mágnes egységgel) zseniális, viszont a körítés, legalábbis hagy némi kivetnivalót.

Ez a mai napig így van. Sokan úgy tartják, hogy a Magneplanar hangsugárzók nincsenek befejezve, a "motorban" sokkal több potenciál van, mint amit végül a kész terméktől, a hangfaltól kaphatunk. Mivel maga a hangsugárzó panel önállóan nem kapható (a gyár kategorikusan nem árulja, nem cseréli, nem javítja), így vagy ebben az állapotban hallgatjuk, vagy különböző praktikákkal megpróbáljuk belőlük kihozni a maximumot.

Ezen hangsugárzók kétutasak voltak - ugyanazon fólia egyik része a mélyhangokat, másik része a közép és magashangokat sugározta. Különbség pusztán a fóliára ragasztott alumíniumdrót vastagságában volt. Az elv adott volt, az nem tudott fejlődni, változni, pusztán csak az eszközöket, a felhasznált anyagokat finomították - no persze nem kapkodtak.

Az első komoly lépést az jelentette, amikor sikerült megoldani, hogy az alumíniumból ne csak drótot, hanem csövet(!) is lehessen húzni. Ezen eljárás következtében a fóliára már nem drótot ragasztottak kiterített tekercsként, hanem valójában alumínium csövet. Jelentősen csökkent a mozgatandó súly, nőtt a gyorsaság, javult az impulzusátvitel.

A következő változtatások a hangsugárzó keretét érintették. A több darabból összetákolt, rezonáns fa alkotmányt előbb el kezdték egy darab falapból kialakítani, majd átálltak a nagyobb belső csillapítású, merevebb, súlyosabb MDF-re. A nagy nyomáson tömörített anyag nagyobb stabilitást adott a rendszernek, megnövelte a felbontást, azonban egy kicsit "hűvösebbé" is tette a hangképet - ez az egyik ok, hogy többen is a régebbi típusokat keresik.

A hangsugárzó első, igazán jelentős változását azonban a ribbon magassugárzó jelentette. Kicsi, tölcsérrel és transzformátorral illesztett ribbont már az ötvenes években is készítettek (Decca), azonban önállóan, trafó és tölcsér nélkül is használható változatot először Jim Winey-nek sikerült megépítenie. Ezt gyorsan be is építették a nagyobb paneljeikbe, amivel a magashangok reprodukálása egészen új szintre emelkedett. Máig az egyik legjobb magassugárzónak tartják.

A ribbon megjelenésével azonban rögtön két probléma is generálódott.

Az egyik, hogy a ribbonnal szerelt "nagyok" és az anélküli "kicsik" között túlságosan nagy volt a hangminőségbeli különbség, a másik pedig, hogy maguk a ribbonos "nagy" hangsugárzók is "szétestek" kiváló magastartományra és az ehhez képest lassú és kisebb felbontású közép és mélytartományra. Valamit ki kellett találni.

A zseniális és egyszerű megoldást a QR megoldás jelentette. Ezen eljárás során a kisebb dobozok közép- és magastartományát már nem drót (cső) hozta létre, hanem a mylar meander vonalban felragasztott alumíniumfólia. Jelentősen csökkent a mozgó tömeg súlya.

Ez a megoldás egy jelentős váltást is hozott a hangfalak kivitelében. Az addig elől lévő perforált lemez és az azon lévő mágnesrudak hátra kerültek, s így immár a hallgató és a membrán között már csak a vászonborítás maradt.
Ezáltal megváltozott az előre-hátra sugárzott hang aránya is a 40-60%-ról a 60-40%-ra, vagyis megnőtt a direktsugárzott hang mennyisége.

Természetesen az ortodox Magnepan hívőket ez a lépés (is) "felháborította", így nagyon sokan fordítva használják QR-megoldással rendelkező planárjukat, vagyis a gyári eleje néz hátra, a háta pedig előre.

Ezen változásokkal együtt a gyár teljesen átalakította termékeinek "megnevezését" is.

A korábbi római számmal jelzett kategória és betűvel jelzett aktuális verzió helyett (pl. I/A, III/B) bevezette az arab számos jelölést (pl. 1.4, 2.5). Ezen kívül megjelentette legolcsóbb típusát az MMG-t, amit 23 éven keresztül gyártottak változtatás nélkül.

Sajnos a Magneplanar egészen már árakat határoz meg az USA területén, mint Európában (ugyanúgy, mint az Apple). Az európai központ Svédországban van, ahol még köztes áron lehet (svéd állampolgárnak) vásárolni, azonban a többi európai ország vásárlóihoz már jelentősen megemelt áron, plusz a helyi áfával terhelve jut el. Így (is) lesz pl. az MMG ára az amerikai Joe 2-3 napi keresetéből a magyar János 2-3 havi nettó keresete...

2010-ben a gyár ismét tovább lépett, de elsőre maguk sem gondolták, hogy milyen jelentőset.

A már említett QR-megoldást bevezették a teljes frekvenciatartományban. Az első teljesen QR-típus az 1.7 lett, amely hangfal ezen elvnek köszönhetően nem csak a saját elődeihez képest javult nagyon sokat, hanem összevethető lett a nagyobb és sokkal drágább korábbi Magneplanar modellekkel is - így az MMG mellett afféle "best-buy" típust alkottak.

Természetesen nem volt más lehetőség, mint hogy a QR-technológiát bevezették a nagyobb típusokon is, így kialakult az MMG, 1.7, 3.7, 20.7 sorozat (valamint az apróságok, amelyekre még visszatérek).

A 3.7 megjelenése után azonban találtak egy sajnálatos hibát, amit orvosolni kellett. Az új 3-as nem igazán sikerült jól, alig volt jobb, mint az 1.7 (árarány 4x). A "hiba" korrigálására végül olyan megoldást találtak, ami tulajdonképpen 1969-óta az "orruk előtt" volt, s amit azonnal bevezettek az x.7 sorozat minden tagján, típusszámukat egy nemesi "i" betűvel kiegészítve.

...és akkor az "apróságok".

A házimozisokra gondolva különböző center (Akár 3 hangfalas megoldással!) és hátsó hangsugárzókat kínálnak, melyek akár a falra is felszerelhetőek. Készítettek egy igazi audiofil desktop hangsugárzó Mini Maggie néven.
Valamint létezik egy igazi, valódi planár rendszerű szubbasszus is, ami ugyan nem szólaltatja meg a legmélyebb hangokat, viszont egészen új szintre helyezi a basszusról alkotott fogalmainkat.

Mielőtt kicsit megpihennénk, jöjjenek a kis színesek:

- A Magneplanar elvet két amerikai cég is a "magáévá" tette - Eminent Technology és Analysis Audio, valamint egy francia vállalat - Infraplanar.

- A megoldást az NDK mérnökei is olyannyira jónak találták, hogy nemes egyszerűséggel átültették egy fejhallgatóba a HOK-80 típusba. Ez a fejhallgató nem csak a volt KGST legjobbja lett, hanem hangja a mai napig összemérhető igazán márkás típusokéval is (Sennheiser, AKG, Koss...).

- A Dire Straits első amerikai koncertútján az énekhangot a koncerteken 4 paneles Magneplanar Tymphani hangsugárzókkal szólaltatták meg.

... no de hogyan is szól a Magneplanar, mi az oka, hogy közel 50 éve a legjobbak közé tartozik, egy-egy típusuk pedig 8-12 évig van mindenféle változtatás nélkül forgalomban?

Kezdjük azzal, nagyon sokan tudni vélik (vagyis, soha nem hallották, de tudják), hogy egyáltalán nincs mélye, valamint rideg-hideg a hangja - és persze rettentően torzít, hisz ezt mutatja a mérési diagram. Vannak, akik meg is hallgatták valamelyik változatot, valamilyen rendszeren és ebből vonnak le az egész családra vonatkozó általánosító negatív véleményt. A magam részéről eddig egyetlen ilyen "zenehallgatóval" találkoztam, de természetesen az ő véleménye is szent és sérthetetlen.

A korrektség érdekében kezdjük tényleg a negatívumokkal:

A legkisebb Magneplanar is nagy. Egyiket sem lehet eldugni egy polcra, vagy betolni a sarokba. Szeretnek előtérben lenni - ezt szó szerint kell érteni, hisz feltétlenül kell legalább 80 cm a hátuk mögött, de a 2 méternek még jobban örülnek. Nemcsak nagyok, de tulajdonképpen rondák is - ahogy mondani szokás, meglehetősen kicsi a "feleség tűrési faktoruk".

Azonban, ha megbarátkozunk azzal (és a feleségünk is elfogadja), hogy két hatalmas téglalap uralja a szobánkat, szembesülünk a következő problémával - kicsit válogatós az erősítők terén. Megszólal ugyan bármivel, de szeret uralkodni, szereti az erősítőt kénye-kedve, pillanatnyi hangulata szerint megrángatni, szeret neki visszadumálni. Ezt a kényesebb lelkű (kisebb tápegységű, kisebb damping-faktorú) készülékek nehezen viselik - megsértődnek, amit hatalmas torzítással, a tápegységük lefulladásával hoznak a tudomásunkra.

Kimutatják a legapróbb hibát is a láncban, s ezt nagyon nehezen fogadja el a hifista lelke. Ha egy dobozos hangsugárzóval jól (kellemesen) szólt a rendszer, egy Magneplanarral pedig torzításokat, elszíneződéseket, hibás hangmérnöki munkát(!) hallanak, azt sokan hajlamosak a Planárra fogni.

A 2010 előtti változatok hűvösebben, keményebben szólnak, az újabb típusok melegebben, barátságosabban - természetszerűleg mindkét "hangzásvilágban" lehet kifogásolnivalót találni.

Most, hogy sikerült mindenkit lebeszélnem arról, hogy valaha is Magneplanart vegyen, megtetézem még azzal is - amiről már írtam korábban -, hogy sajnos gyári állapotban nem éri el azt a minőséget, ami potenciálisan benne van a magnetosztatikus elvben.

Tehát "hibás" konstrukció, kritikán aluli mérési eredmények, egekig szökő torzítás, "visszhangos" impulzusjel... csak a baj és a gond, hagyjuk a fenébe az egészet.

Maradt még itt valaki, folytassam?

...és akkor néhány (végre pozitív) gondolat, miért is hallgatom immár harmadik Magneplanaromat.

Teljesítve a hangfal említett kívánalmait - tehát el tudtuk helyezni a szobában jó messzire a hátsó faltól, elé kötöttünk egy stabil erősítőt - indítsuk el bármelyik lemezünket és üljünk le zenét hallgatni. Már a legkisebb (MMG) hangsugárzó is a keveset tapasztalt "fül" számára meghökkentő.

A hangok, a zene nem a hangsugárzókból, nem az azok által meghatározott síkból, hanem hatalmas légtérből jönnek. Van lent-fent, van térmélység, ami a szoba hátsó falán túlnyúlik, van atmoszféra, időnként ijesztő jelenlétérzet. A hangszereknek, énekeseknek nem pusztán hangja, hanem teste, szövete van, aminek következtében "látszódnak". A zenehallgató nem hunyja be a szemét, mert látni akarja, mi történik a színpadon.
A legkisebbnél a mélybasszus amolyan "egyhangjegyű" fajta, de bőven kárpótol a hiányért a felsőbasszus tisztasága, színezetlensége.

Ahogy lépkedünk felfelé a típusszámmal és a mérettel, úgy válik a kapott hangtér, a színpad egyre nagyobbá, a basszus egyre stabilabbá. Már az 1.7i is képes időnként a szubtartományban megszólalni, a legnagyobb, a 30.7 pedig egészen új szintre emeli a reprodukálható basszus fogalmát - természetesen egy dedikáltan csak a basszushangok megszólaltatására tervezett pl. REL Gibraltár, vagy egy Velodyne 1812 változatlanul etalon marad.

Egy nagyobb Magneplanarral és a hozzá jól megválasztott erősítővel műfaj-függetlenné válhat zenei ízlésünk. Nem kell állandóan "egy lány gitárral" típusú unalmat hallgatni állandóan, hogy jól szóljon a rendszer.  Mindegy, hogy klasszikus, vagy jazz, mindegy, hogy opera, vagy a '70-es évek rockzenéje, mind-mind egyformán örömet jelent.

Némi együttélés után óhatatlanul felfedezzük a Magneplanar hibáit is, melyekkel vagy (boldogan) együtt élünk, vagy megpróbáljuk "kijavítani". Ezt tehetjük nagyon egyszerű eszközökkel is, vagy akár építhetünk egy "újat" is.

Az alapvető gondot a panel jelleg okozza. Az egész hangfal folyamatosan inog, leng hol azonos, hol ellenfázisban a megszólaló hangokkal. Nem ad stabil felületet a membrán mozgásához, emiatt a hasznos jelet halk visszhangok kísérhetik. A stabil alátámasztás miatt a basszusenergiák is kisebbek, mint amilyeneket a panel valójában tud. Ezen hiba kiküszöbölésére különféle utólagos megtámasztásokat, merevítéseket alkalmaznak a tulajdonosok. Néhányan kiszerelik magát a mágneses panelt, a "hangszórót" és új, nagy tömegű, rendkívül stabil keretet/állványt készítenek hozzá.

A másik gond, az akusztikai rövidzár léte. Dipólsugárzóként az elején és hátán megszólaló hangok egy bizonyos hullámhossz felett kioltják egymást. Ezen különféle toldalékokkal, "szárnyacskákkal" segítenek, aminek sajnos azonban káros hatásai is vannak. Alul ugyan nyerhetünk vele egy kicsit, cserében azonban "koszosabbá" teszi a középtartományt.

A harmadik gond, ami leginkább nemtörődömség a szememben, az a keresztváltó alkatrészválasztása és kivitelezése. A létező legolcsóbb, össze-vissza kondenzátorokból, filléres induktivitásokból, meghökkentő kábel-összevisszaságból áll(nak). Megmagyarázhatatlan és értelmetlenül felesleges csatlakozási pontokkal és a szükségestől 5-6-szor hosszabb kábelezéssel. A Magneplanárok szinte könyörögnek egy-egy jobb keresztváltóért, vagy legalább a meglévő vezetékelésének optimalizálásáért.

A Pinterest oldalra feltöltött képeken mindenre láttok példákat, megoldásokat.

A saját, 1.7 hangfalaim egy teljes átalakításon mentek keresztül. Kapott új keretet, ami egyben rövid és merev "szárnyakat" is tartalmaz, éppen annyit, hogy a határfrekvencia egy kicsit lejjebb csússzon, de a középsávot ne zavarja. Jobb alkatrészekből lett felépítve a keresztváltó, s egyben meg lett szüntetve az összes felesleges csatlakozási pont. Az eredeti, 2,5 méteres kábelezés helyett elegendő kb. 40 cm kábel hozzá! Mivel a Magneplanar (és egyben minden hangsugárzó, hangdoboz) olyan, mint egy hangszer, többféle ponton és módon hangolható. Ilyen alapvető "pont" maga az alátámasztás.

Pusztán az alátétek fajtájával, rendszerével rendkívül széles tartományban, különféle ízlésekhez beállítható. A képen látható megoldás, egy összegzése a különféle megoldások pozitívumainak a (számomra) hátrányok nélkül.

No de, milyen a végeredmény.

Talán a legfontosabb, hogy napi 10-14 órát hallgatok zenét (háttérzenélés és "sztereószékbe" beülős vegyesen), de sohasem fáraszt, sohasem zavar - légyen az akár 256 kB-s MP3. Abszolút műfaj- és minőség-független, nem válogat sem zenékben, sem a felvételek minőségében. Egy ilyen Magneplanarral (és az azt elviselő erősítővel) az ember többet nem gondolkodik azon, "mi lenne, ha", hanem egy életre "letudja" a hangsugárzó problémát.

Aki nem hiszi, járjon utána!